Szenzoros a gyerekem?! Tünetek, megoldások.

Ha egy gyermeknek nehéz a külvilágból érkező információkat feldolgozni

(pl. látást, hallást, ízlelést, bőrérzékelést, egyensúlyt érintő ingereket), elképzelhető, hogy szenzoros feldolgozási zavara van. A szenzorosság igen gyakori, 6-ból egy gyermek küzd valamilyen mértékben szenzoros feldolgozási zavarral vagy érzékenységgel. Különböző életkorokban más-más tünetek jelentkezhetnek – nem árt odafigyelni az intő jelekre.

A szenzoros feldolgozási zavar (SPD) Magyarországon még nem egy ismert probléma.

Az idegrendszernek többek között az lenne a feladata, hogy észlelje a környezetből érkező ingereket, összerendezze azokat, majd az agyunk számára értelmezhetővé tegye őket, hogy később ennek megfelelően reagáljon az egyén.

Az SPD háromféleképpen jelenhet meg:

1. Érzékszervi modulációs zavar, ez rontja a gyermek azon képességét, hogy szabályozza az ingerekre adott válaszát. Az SPD ilyen mintájával rendelkezők túlreagálhatják vagy alulreagálhatják az egyes ingereket és/vagy túlzottan vágynak az érzékszervi ingerekre.

2. Érzékszervi alapú motoros rendellenesség, a gyermek az egyensúlyérzékkel vagy a testhelyzet érzékelésével kapcsolatos problémákkal küzd, ami miatt nehezebben tervezi meg a mozgását és hajt végre feladatokat. Az ilyen gyerek csetlő-botló, ügyetlenke lehet, akaratán kívül „bánthat” másokat, ami miatt tévesen agresszívnek bélyegezhetik.

3. Érzékszervi diszkriminációs zavar, amely nehézségeket okoz az ingerek értelmezésében. Az ilyen típusú SPD-vel rendelkező gyerekeknek nehézségei lehetnek az N betű és az M betű közötti különbség megválasztásában vagy előfordulhat, hogy nem tudják megmondani, mikor kell a fürdőszobát használniuk.

Az autizmus spektrumon levő gyerekek (és felnőttek) 90-95%-a szenzoros is egyben, azonban fordítva ez már nem igaz, a szenzoros feldolgozási zavarban szenvedő gyerekek többsége nincs rajta az autizmus spektrumon. Hogyan lehet felismerni? A szenzoros feldolgozási zavart (amit szenzoros integrációs zavarnak is neveznek) azért nehéz felismerni, mert az autizmus spektrum zavarral és az ADHD-vel (hiperaktivitás) is átfedésben lehet, illetve gyakran félrediagnosztizálják vagy a tüneteket gyerekes apróságnak vélik.

Néhány tünet, ami szenzorosságra utalhat:

Érintésre való érzékenység: – öltözködési problémák: zavarják a ruhák címkéi, a zokni, nadrág gumija, nem szeret bizonyos fajta ruhákat hordani – érintéssel kapcsolatos problémák: nem szereti, ha simogatják vagy ölelgetik, kerüli az érintést (ez gyakran már csecsemőkorban is megjelenik).

Testi érzékenység: – zavarja, ha koszos a keze, nem teszi le a földre vagy azonnal meg kell mosni, esetleg sír, hisztizik, ha koszos lesz, – nem szeret mezítláb vagy mezítlábas szandálban, papucsban járni, – utálja a hajmosást, fésülést, nem engedi a haját összefogni.

Étkezéssel kapcsolatos tünetek: – bizonyos ételek állagát nem kedveli (pl. a ropogós darabkákat vagy a főzeléket) – egyes ízeket elkerül, elutasít, – csak darabos vagy csak pépes ételeket eszik, – nem akar önállóan enni, nem nyúl az ételhez, – válogatós,egyes ételeknek a látványától, szagától is öklendezik.

Hallással kapcsolatos érzékenység: – egyes hangokra összerezzen, – éles hangok, zajok hatására megijed, sírni kezd, – néha úgy tűnik, mintha nem hallana, szelektív hallás.

Mozgással kapcsolatos tünetek: – gyenge egyensúlyérzék, nem tud egyensúlyozni, biciklizni, – W-alakban ül, – nem szereti az új testhelyzeteket, hirtelen mozgásokat, – lábujjhegyen jár, „pipiskedik”.

Szociális tünetek: – nem érzi jól magát sok ember között, – egyes gyerekek idegesítik, „túl sok” a számára bizonyos gyerekek viselkedése, – gyerekek között fél, kiborul vagy túlpörög – nehezen létesít új kapcsolatokat.

A gyermekek sajátos megküzdési technikákat alakítanak ki akkor, ha a szenzoros feldolgozásukban zavar támad, mivel igyekeznek elkerülni a számukra kellemetlen, ijesztő, bizonytalanságot okozó ingereket, helyzeteket. A szokatlan viselkedésű, vagy jellegzetes hárításokat mutató gyermekeknél a szülőnek szükséges tudatosítania magában azt, hogy ilyenkor ők nem rosszalkodnak, vagy nem is finnyásak az adott helyzetben, hanem az idegrendszerük olyan üzenetet küld a számukra, hogy a túl sok vagy túl erős ingerek miatt veszélyben vannak, és hogy ennek megfelelően kell cselekedniük.

Ezek a gyermekek nem szeretik a hirtelen váltásokat, a túl nagy változatosságot, hanem erősebb a ragaszkodásuk a már megszokott, megismert tárgyakhoz például ruhadarabok, ízekhez, hangokhoz. A szülők nagyon sokszor azt tapasztalják, hogy a gyermekük ellenáll mindenféle újításnak, észrevehető az, hogy konfliktus alakul ki az evés (például válogatósság) vagy éppen az öltözködés körül (nem szereti a rövid ujjú ruhadarabokat, minden pólóból kivágatja a cetlit, stb.), illetve a mindennapos tevékenységváltások között. Közösségben nehézséget okozhat, ha egy gyermek folytonosan a társainak ütközik vagy ölelgeti őket, akkor is, ha nincs benne erősebb indulat.

Amikor a szülő szembesül a diagnózissal, bizonyára az elsők között teszi fel a kérdést: mitől alakulhat ki ez a fajta nehézség?

A pszichológus szerint összetett problémáról beszélhetünk, hiszen gyakran vele született, akár örökölt nehézsége ez az idegrendszernek. Előfordul azonban, hogy valamilyen gyermekkori trauma, például a családtagok között munkáló erősebb feszültség, váltja ki. Emellett más fejlődési akadályok is közbeszólhatnak: például a csecsemőkori reflexek fennmaradása.

Ám nemcsak az okok, a következmények is legalább ennyire fontosak! Ha a szenzorosság nem kap időben fejlesztést, az a gyermeknél tanulási zavarokat, diszlexiát, diszgráfiát okozhat. Ezért is hangsúlyozzák a szakemberek az iskoláskor előtt megkezdett mozgásterápia fontosságát.

Pedagógusként és terapeutaként is több olyan gyermekkel találkoztam, akik szenzoros integrációs zavarral küzdenek, a szülőkkel való beszélgetések során feltárulnak a mindennapi nehézségek.

A szülőknek és a pedagógusoknak a diagnózis után meg kell próbálniuk arra koncentrálni, hogyan tudják megérteni a gyermekben zajló eseményeket, hogyan tudjuk számára könnyebbé tenni az életet. Vannak és lesznek hullámvölgyek. Hol könnyebbek, hol nehezebbek a mindennapok. Idővel szülőként megtanulnak örülni azoknak a dolgoknak, amelyek mások számára természetesek. Egy - egy kis lépés pedig reményt tud adni, hogy idővel minden jobb lesz.

Nagyon fontos, hogy a szülők és a pedagógusok megértsék, a gyermek viselkedése, „furcsaságai” nem azért vannak, mert minket szeretne idegesíteni, mert dacol, hanem mert SPD-s. Meg kell értenünk, hogy a gyermekünk más. Nem jobb, nem rosszabb, más. Valójában ugyanarra vágyik, mint minden gyermek: törődésre, elfogadásra, megértésre, szeretetre. Arra, hogy képességeihez mérten felfedezhesse a világot, hogy nyugodtan felnőhessen.

A fejlesztések, az aggódás, a lehetőségek keresése nagyon sok energiát vesz ki a szülőből. Emellett természetesen meg kell küzdeniük a körülöttünk lévő környezet kérdéseivel, értetlenségével, tapintatlanságával, amely sokszor az információ hiányából fakad. Átalakulnak a kapcsolataik. Néhány kapcsolat megszűnik, van, ami erősebb lesz. Egy csomó SPD-s gyereket nevelő szülő arról számol be, hogy a szülőhibáztatás és a külvilágtól érkező megbélyegzés tovább nehezíti az amúgy sem egyszerű hétköznapokat. Pedig egy szenzoros gyerek legtöbbször nem azért olyan, amilyen, mert félrenevelték. Régebben az ilyen gyerekekre rásütötték, hogy neveletlenek.

Sajnos még mindig nem javult az ilyen gyerekek társadalmi megítélése.

Ha a szülő megtudja, hogy a gyereke szenzoros, érdemes világgá kürtölnie? Az SPD-s gyerekek nem sajátos nevelési igényűek, nem kapnak diagnosztikai kódot, amit kötelező bemutatni az ovinak vagy az iskolának. Ebből következik a dilemma: érdemes értesíteni erről az intézményeket?

Ha az iskolában a szenzorosság nincs meg a fejekben, akkor én nem hirdetném:

ha nem tudják, mit kell kezdeni vele, csak megijednének tőle, és az semmire nem vezet, ha holdkórosnak tartják a gyermeket.

Sajnos még napjainkban is előfordul, hogy az ilyen gyereket az iskolában büntetik, megszégyenítik, megfélemlítik; a gyerek pedig egyre inkább azt érzi, hogy hülye vagy nem jó semmire. Vagy épp az ellenkezője: ki akar tűnni, és bohóckodni kezd és ezzel sodorja magát bajba.

Hogyan segíthetünk egy SPD-s gyereknek?

A legfontosabb a megértés és az elfogadás: tájékozódj, tudj meg minél többet a gyermek érzékenységéről, az SPD - ről és csökkentsd a kellemetlen ingereket. Találjatok megoldásokat. Hidd el menni fog!

A szenzoros érzékenység szenzomotoros terápiákkal (TSMT, HRG) jól fejleszthető, de a tünetek részben megmaradhatnak. A terápia során az idegrendszer ingerlésével és ezáltal érlelésével a gyerek képessé válik a számára zavaró tényezőkön könnyebben “túljutni” és kevésbé érzékenyen fog azokra reagálni.

A fejlesztésnél szem előtt kell tartani, hogy csak játékosan szabad megpróbálni bevonni a gyereket a tevékenységekbe! A túl sok inger, az erőltetés éppen ellenkező eredményt érhet el. A szülőknek el kell fogadnia, hogy ezek a problémák kezelés nélkül megmaradnak, ezért nagyon tudatosan és óvatosan kell lavíroznia a fejlesztés során.

Mi történik, ha a gyerek nem kap megfelelő fejlesztést?

Fejlesztés nélkül a tanulási képességek is csorbát szenvednek, ezért előre jelezhetőek a tanulási zavarok is. Ezt ahhoz lehet hasonlítani, amikor gyenge alapra próbálnak házat építeni: az alap megerősítése nélkül a ház sem lesz erős.

Szinte mindig megmarad a magabiztosság hiánya, az önértékelési gondok megléte. A szenzoros gyerekek ugyanis, ha nem kapnak segítséget, a kudarcélmények miatt gyakran nem mernek belevágni bizonyos dolgokba, ez a fajta félelem pedig végigkíséri őket a felnőtté válásban. Emiatt fontos része a TSMT és HRG terápiánknak a mozgásfejlesztés mellett az önbizalom erősítése is.